2021. április 1., csütörtök

Demjén László A ?Nagyváradi AC a magyar nemzeti bajnokságban 1941-44 - Jelenlegi ára: 2 500 Ft

Demjén László
A Nagyváradi AC a magyar nemzeti bajnokságban 1941-44
Alcím:  (Az első vidéki labdarúgó-bajnokcsapat története)
Kiadás:  Középületépítő, Budapest, 1989
ISBN:  9630270986
Oldalak száma:  264
Rövid leírás
1902. június 1-jén került sor hivatalos keretek között az első labdarúgó-mérkőzésre. Jelenik Géza játékvezető sípjelére a következő két csapat lépett pályára, Piros mezesek: Marcsa – Popovics, Persz – Mondsza, Platner, Lukács – Kistener, Koczó, Dajka, Varga, Kodat. Kék mezesek: Hantha – Medvigy, Cseresznyés – Sipos, Alegander, Zigre – Böszörményi, Erdelt, Jeszenszky, Beöthy, Gál. A mérkőzést a piros mezesek nyerték 2– 0 arányban, amelyben két budapesti vendégjátékos is szerepelt: Kistener és Kodat. "Ezzel az összecsapással indult el útjára a bőrlabdával való gyönyörű játék, amely évről évre fejlődött, tökélesedett" – írja Demjén László.
Az 1910-ben alakult Nagyváradi AC röviddel megalakulása után kérte felvételét a labdarúgó-szövetségbe. Felvételének egyik feltétele az volt, hogy oda-vissza alapon mérkőzést kell játszania egy olyan csapattal, amely már tagja a szövetségnek. Így került sor a Kolozsvári Vasutasok elleni első találkozóra, amelyet a vendégek nyertek meg 2– 1 arányban, viszont a visszavágón a váradiak 5– 1 arányban diadalmaskodtak. 1912-ben megalakult a Nagyváradi Törekvés, majd 1921 őszén beindult a kerületi bajnokság a NAC, a Törekvés, az Egyetértés, a Makkabea, a Szalontai SC, a Szatmári Törekvés és a Nagykárolyi AC csapatainak részvételével. A NAC fejlődése 1920-tól 1940-ig, kivéve az utolsó 2-3 évet, szinte töretlennek bizonyult. A váradi zöld-fehérek igazi értéke a régiekre épülő új labdarúgókkal 1940 után domborodott ki: a második világháború alatt a váradiak a magyar élvonalban szerepeltek, s az 1943/44-es idényt – 13 ponttal megelőzve a második Ferencvárost – magabiztosan nyerték meg. A NAC együttese: Krüger Károly, Rónai Ferenc, Vécsey Adolf, Mészáros Ferenc, Ónody Andor, Perényi (Pecsovszki) József, Juhász Gusztáv, (Demetrovics) Deményi Rudolf, (Simatoc) Szegedi Miklós, Kovács II. János, Lóránt Gyula, Kovács I. Miklós, (Stibinger) Barna János, (Spielmann) Sárvári Ferenc, Bodola Gyula, Tóth III. Mátyás, Krausz András, Tóth Sándor, (Scherz) Fuszek Kamill, (Fernbach) Ferenczi Antal.
A második világháború után megszűnt NAC helyét a Progresul ICO vette át, amely 1949-ben román bajnoki címet nyert, majd 1956-ban a Román Kupában is diadalmaskodott.


Jelenlegi ára: 2 500 Ft
Az aukció vége: 2021-04-02 04:43 .

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése